Mitől fog egy gyermek szeme csillogni?

A nyárral ellentétben – amikor már sok is a jóból – a tanítási időszakban, a kötelességek teljesítése közben néha kedvezőtlen irányba billennek ki a dolgok.

Pedig a mostani ősz is – a hosszú hétvégéivel – rengeteg alkalmat fog tartogatni arra, hogy egyensúlyba hozzuk a családi harmóniát.

De nem kell nagy dolgokra gondolni. Igazából nem is kell ahhoz hosszú hétvége, vagy téli szünet, hogy úgy legyünk együtt a gyermekeinkkel, hogy azzal mindenki nyerjen!

Mert egy kisgyerek nem a sok édességtől, az új játéktól, vagy a határtalan, “mindent megengedek/megveszek neki, mert azt akarom, hogy boldog legyen” szemlélettől lesz teljes, és lelkileg egészséges. 

Hanem attól a támogató, biztonságot nyújtó és elfogadó közegtől, amit teremtünk neki. 

És ez néha nem könnyű, én tudom.

De ez nem azt jelenti, hogy meg kell játszanunk magunkat, hogy minden idilli és nincs veszekedés, boldog apa, anya. Mert nehézségek, konfliktusok mindig voltak, vannak és lesznek is. És a gyereket sem kell kivonni ebből. Szerintem a szintjének megfelelő problémákkal neki is találkoznia kell, és tudnia kell értelmezni, hogy most valaki dühös, szomorú, sír, stb…

Hanem azt jelenti, hogy szeretetteljes határokat szabunk, ezeket megtanítjuk betartani, ugyanakkor el is fogadjuk ha “hibázik”. (Hiszen mi sem vagyunk tökéletesek, és mi is szeretnénk, hogy ő elfogadja ezt).

Tudnia kell, hogy nem azért szeretjük őt, mert jól viselkedik. 

Szerintem ez nagyon fontos! Hogy a saját példánkból merítsek: azért is az, mert ahogy a gyerek egyre idősebb lesz, és már ő is elvárásokat támaszt magával szemben, biztosnak kell lennie abban, hogy ha megpróbál valamit, de nem sikerül, attól még nem dől össze a világ, mi ott vagyunk mögötte. Így remélhetőleg lesz bátorsága újra próbálkozni.

Vagy ha valami nem lesz tökéletes, de megtett minden tőle telhetőt, akkor jó úton jár, semmi pánik. De ha mégis rosszul érzi magát miatta, azt is megértjük. (Ez nálunk az első osztály elkezdésével nap-mint nap téma lett.)

És hogy milyen módon tudjuk leginkább ezt a támogató hátteret megteremteni neki? Mondom:

A kapcsolódó neveléssel!

Nem vagyok a téma szakértője, sőt, még azt sem mondanám, hogy eszerint a módszer szerint neveljük a gyerekeinket. 

De évekkel ezelőtt Egry Zsuzsanna előadása után (amit a szuper ovinkban tartott) tényleg, mondhatni megvilágosodtam bizonyos dolgokban. 

Azóta értem, hogy mi megy végbe a gyerekekben, amikor a hiszti állapotába kerülnek, és már azt is tudom, hogy mit tehetek azért, hogy ez minél ritkábban következzen be, vagy ha bekövetkezik, akkor hogyan kezeljem (nekem talán ez megy a legnehezebben).

Azt is tudom már, hogy hiszti közben nem tud a gyerek logikusan gondolkodni, szóval mondhatok akármit, hízelgéssel, vagy fenyegetéssel is akár, NEM FOGJA ÉRTENI.

Azt is megértettem, hogy miért szeretnek olyan nagyon a Mamánál lenni, most már szinte versengve azért, hogy melyikük mehessen hozzá. Azért, mert annyira szerencsések vagyunk, hogy olyan Nagymamáink vannak, akiknél reggeltől estig GYEREKIDŐ van. 

Ez egy hihetetlen erejű dolog, amit szerintem sokan ösztönösen is tudunk. De nem árt tudatosan használni. Olvasgassatok a témában!

Ami ugyanilyen fontossággal bír, az az , hogy mi, szülők is el tudjuk valakinek őszintén mondani, ami éppen foglalkoztat, vagy bánt. Legyen valaki, akit hívni tudjunk, amikor kell, és kiönthetjük a szívünket. Mert enélkül nem lesz energiánk és türelmünk a fentiekhez. Lehetőleg ne a partnerünk legyen az, mert neki akkor is hallgatnia kell minket, ha nem akarja. 😀 Talán legkézenfekvőbb egy hasonló szituációban lévő barát, akivel kölcsönösen működik a dolog. Persze ezt mindenki maga tudja, ki a megfelelő személy(vagy személyek) az életében.

Azt gondolom, hogy ha nem is tudjuk ezeket a feltételeket megteremteni, de legalább közelítünk hozzájuk a megvalósításban, már akkor is sokat tettünk a családunkért.

Mert nyilván nem igazi gyerekidő az, amiben anya szabja a feltételeket, és még a testvérrel is osztozkodni kell rajta, de ha tényleg ott vagyunk velük lélekben is, akkor az sokat jelent. Főleg úgy, ha szülő-párosként veszünk részt benne.

Bár ünnepi hangulatom még nekem sincs, mégis próbáljuk majd meg szem előtt tartani a fentieket, különösen a téli ünnepek tájékán, mert a sütizés, ajándékozás, családi összejövetelek felfokozott hangulata általában nem azt a békés megelégedettséget szokta kiváltani gyerekeinkből, mint amire vágyunk. 

De ha tudatosan rákészülünk az ünnepekre, és már előre “megágyazunk” lelkileg ennek a pörgős (legalábbis nálunk pörgős, mert nagy a család) időszaknak, akkor mindenki békésebb hangulatban tudja élvezni ezt a szép időszakot! 🙂

Ha érdekelnek a témában további hasznos tartalmak, kövesd a blogomat és a facebook oldalamat!

Szeretettel:

Niki

Close Menu